A Szent Erzsébet Út Alapítványról

A Szent Erzsébet Út Alapítvány 2007-ben, a Szent Erzsébet Jubileumi Évben, Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján jött létre Sárospatakon. Az alapítvány célja összekötni az európai Szent Erzsébet emlék- és tiszteleti helyeket, s létrehozni egy olyan végigjárható zarándokutat, amely megerősíti a szellemi és lelki összetartozást, és fizikai valóságában is végigjárható utat jelöl ki.

1999-ben az Európa Tanács létrejöttének 50. évfordulója alkalmából Sárospatakon tartott jubileumi ülés záródokumentuma Perényi János hazánk strassbourgi nagykövete ajánlására az Európa Kulturális Utak rendszerében egy új témát emel be: ez a Szent Erzsébet Út.

Ez indította el Sárospatakon, Szent Erzsébet szülővárosában egy új irányú kapcsolatépítő munkát az európai kultuszhelyek irányába. 2006-ban alakult meg Nemzetközi Szent Erzsébet Baráti Kör, amelynek elsődleges célja Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján közös programok szervezése az egyes országokban. 2007-ben Németországban, Wartburg és Marburg között már megnyílt a Szent Erzsébet Út egy szakasza.

Az évek folyamán számos szakmai és baráti kapcsolat erősítette meg, hogy Szent Erzsébet szellemi és lelki öröksége híd szerepet tölt be emberek és nemzetek között egyaránt. 2008-ban közös Európai Uniós pályázatot kezdtünk a kassai Gótikus Utak Gyöngye Alapítvánnyal. A projekt célja, Sárospatakot, mint szülőhelyet összekötni Közép-Európa legjelentősebb Szent Erzsébet kultuszhelyével, a kassai dómmal. A Szent Erzsébet Út, Sárospatakot Kassával összekötő szakasza reményeink szerint, egy majdan létrejövő európai Szent Erzsébet Út egyik része, melyet 2011. június 13-án pünkösdhétfőn nyitottunk meg az egri és a kassai érsek védnökségével.

Bízunk benne, hogy a németországi és a most megnyíló szakaszok összeérnek, és a középkorban elevenen élő hagyomány, a Szent Erzsébet zarándoklatok és a Szent Erzsébet Zarándokút újra behálózza Európát, immár az Európai Kulturális Utak intézményének rendszerében.

A Szent Erzsébet Út Alapítvány adószáma: 19331650-1-05, bankszámlaszáma: 11600006-00000000-23188974.

Adományaika, felajánlásaikat hálásan köszönjük!

 

Szent Erzsébet élete

Szent Erzsébet Élete

Szent Erzsébet Út

Szent Erzsébet Út

Zarándoklat

Zarándoklat

-->