"Aki zarándokolni kezd, annak egy túra vagy tábor ezután már pótcselekvés."-élménybeszámoló

Szent Erzsébet pünkösdi zarándoklat 2016

"Aki zarándokolni kezd, annak egy túra vagy tábor ezután már pótcselekvés."

Ez a mondat ütötte meg a fülemet hazafelé a vonaton, aztán még hosszan ott lebegett körülöttem, bennem az érzés, amit szavakkal leírni aligha lehet. Minden út más, minden csapat különbözik, egy dolog viszont megjelenik, egy közös tudat, csoport lélek, amiben mindenki maradhat Az, Aki, mégis kiterjed, összefonódik a ott lévők mindegyikével. Azt hiszem a kapcsolódás már a jelentkezés pillanatában megszületik, aztán az úton szép lassan kibontakozik, ahogy ténylegesen együtt gyalogolunk, váltunk pár szót, vagy akár belemélyedünk hosszas beszélgetésekbe. Nincsenek felesleges akadályok, tartalom nélküli mondatok. Ha nyitott szívvel járunk, minden értelmet nyer. Talán nem rögtön a történés pillanatában, de előbb-utóbb biztosan. Az Égi rendezés pedig hibátlan. Azt tapasztaljuk meg, amire éppen szükségünk van, akár tudatában voltunk a "feladatnak", akár nem. Az egó fontos feladatot lát el, hiszen azt teheti, amiben a legjobb, túlélő üzemmódban működhet, hiszen ő a kormányos a sártenger kikerülésében, zuhogó esőben, napsütésben árkon-bokron át. A tudat közben szabadon tapasztalhat, érezhet a Lét megismerésére irányuló szenvedélyében.

30 fős csoportunk Sárospatakról indult az ünnepi körmenet után. Sokan már ismerősként köszöntötték egymást, de aki először csatlakozott, az is hamar társakra talált. Az indulás izgalma, és a hétköznapokból hozott impulzusok még jelen voltak egy rövid ideig, mire mindenki igazán megérkezett, de aztán gyorsan megkaptuk az áldást egy kiadós, mindent megtisztító zivatar formájában. Senki sem úszhatta meg szárazon.

Komlóskára érve nyakig sárosan már mindenki tudott magán nevetni. A község méltán kapta a Zemplén Gyöngyszeme címet, és nem csak a település szépsége, hanem a benne élők lelkülete miatt is. Másnap Regécen a Veronika panzióra csodálkoztam rá, harmadnap Telkibányán vehettem részt egy igazán különleges és közvetlen szabadtéri misén, és élvezhettem az ottaniak vendégszeretetét. Negyedik nap a Füzéri váron ámultam, végül ötödik nap 30 km gyaloglás után Kassára beérve a dómra.

Hosszan sorolhatnám még a látnivalókat és tapasztalásokat, de nem szeretném útleírássá egyszerűsíteni a beszámolót, és szavakká korlátozni az érzéseket. Talán csak kettőt kiemelve, épp olyan csodálatos volt a napi 1-1 óra csend, mint az esti beszéd, ahol mindenki megoszthatta napjának eszenciáját.

A köszönetemnek viszont mindenképp hangot szeretnék adni a szervezőknek, segítőknek, az Út összes tagjának.

Olyan volt, akár egy film, melyben helyet kaptak könnyed vígjáték elemek, kalandos akadályok, váratlan fordulatok, lelkesítő beszédek és monológok. A színes kockák közé bekerültek fekete-fehér részek is, befejezésnek pedig megérkezett a dramaturgiai fordulat, és vele a Vége felirat. Én pedig úgy jöttem ki a moziból ledöbbenve, mint amikor a csattanó visszamenőleg átírja az egész történetet. 

Szabó Krisztina