Zarándoklat a Szent Erzsébet úton
Élménybeszámolóm abból az indíttatásból írom, hogy aki olvassa, kedvet kapjon ahhoz, hogy ezt az utat is bejárja, vagy ha járt már rajta, akkor e sorok olvasása közben felidézzen benne egy-egy szép emléket, amitől boldogabb, kiegyensúlyozottabb és gazdagabb lett.
Egy vallomással tartozom az olvasónak az elindulásommal kapcsolatban, engem a zarándokpont iroda önkéntes munkatársaként indított útra az a vágy, - egy belső késztetés -, hogy a hat magyarországi zarándokútból a Szent Erzsébet Utat is megismerhessem, úgy éreztem, hogy csak azután fogok tudni majd hitelesen beszélni róla, ha végigjártam.
Mint ZP-s (zarándokpont irodás) az alábbi sorokat kellett, illett eddig tudnom az Útról:
Szent Erzsébet Út leírása
A középkorban elevenen élt a Szent Erzsébet zarándoklat hagyománya. Bár tisztelete az azóta eltelt évszázadokban is összekötötte a lelkeket, de nem volt valóságos, kijelölt út, amit az újkori zarándokok bejárhattak volna.
A Szent Erzsébet Út Alapítvány 2007-ben Sárospatakon, Szent Erzsébet szülővárosban jött létre azzal a céllal, hogy összekösse az európai Szent Erzsébet emlék- és tiszteleti helyeket, s létrehozzon egy olyan zarándokutat, amely megerősíti a szellemi és lelki összetartozást, és fizikai valóságában is végigjárható utat jelöl ki.
A kassai polgárok Szent Erzsébet tiszteletére emelték a Kárpát-medence legjelentősebb gótikus templomát. A két kultuszhelyet 2011 óta gyalogos zarándokút köti össze. Sárospatakról indulva Bodrogolaszi – Komlóska – Erdőhorváti – Regéc – Telkibánya – Hollóháza – Füzér érintésével az országhatáron átlépve, Alsómislyén és Koksóbaksán keresztül érkezünk a kassai dómhoz.
A természeti szépségekben, történelmi és szakrális emlékekben gazdag utat végigjárva, a zarándok Szent Erzsébettel bejárhat egy belső utat is, amely a csenden keresztül a lélek békéjéhez, a rend nyugalmához vezet, befogadva Szent Erzsébet üzenetét:
"Tegyétek boldoggá az embereket!"
2014 június 8.-án vasárnap délután 14.00-kor a Keleti pályaudvarról indult a vonat Sárospatakra. A több mint 4 órás utat szerettem volna Szilvay Gyula ZP-s, Mária utas társammal megtenni, de Gyula más vonattal utazott. Még vonatindulás előtt nagy öröm ért, mert Gyula helyett a Jó Isten egy másik útitársat adott mellém (mindennemű megbeszélés nélkül, ugyan oda szállt fel, a szintén ZP-s) Fibrás Miklós, aki már járt a Szent Erzsébet úton, így sok tavalyi zarándokélményről, az Út szépségéről, és a várható örömökről mesélt. Zengedezett Tóth Gábor atya fűzéri plébános sokszínűségéről, zarándok-lelkivezetői erősségéről és sokféle hobbyjáról, (kisvasút-íjjászat), ámulva hallgattam, gondoltam, no megnézem magamnak ezt az atyát ott a „végeken”. Nem csalódtam Gábor atya jellemábrázolásában, sőt!!! Bőven lenne még hozzátenni valóm az ő lelkes, emberbarát, öt fíliát ellátó, segítőkész, és szorgalmas tevékenységéről.
Sárospatakra érkezésünkkor még két újabb útitárssal gazdagodva, kb. 20 perc gyaloglással jutottunk el a görögkatolikus plébánia zarándokszállására. A finom gulyásleves és egy kis esti bemutatkozó beszélgetés után a külön leány és fiúhálókban hajtottuk álomra fejünket.
Június 9.-hétfő Sárospatak-Bodrogolaszi-Komlóska
Nagy várakozással tettük meg utunkat az éjszakai szálláshelyről a Szent Erzsébet házhoz. Újabb ismerős arcok, a Szívós házaspár köszönt rám, Évát és Ferit már a Mária utas zarándoklatokról ismertem, olyan jó volt, hogy velük is erősödhetett a biztonságérzetem, -„nem vagyok egyedül, körül vesz egy kis csapat”.-
Az első benyomásokat nagyon fontosnak tartom minden zarándoklatnál, kíváncsian vártam a Szent Erzsébet Út közösségének megismerését. Örömmel köszöntöttek a szervezők, nagy boldogság volt számomra a tisztaszemű, szép hosszú szőke hajú Kóbori Marcsival való találkozás. Benne Szent Erzsébet kedvességét, segítőkészségét véltem felfedezni az egész úton, helytállásával, csendes, de energikus, határozott szervezésével minden gördülékenyen ment, hála és köszönet érte a csapat nevében is. Természetesen szervező társai sem maradtak le mögötte, hasonlóan jól, tették a dolgukat. Szeretettel gondolok itt Annára a második (lassúbb) csapat vezetőjére, figyelmességére, kedvességére, őszinte szavaira, (Szent Adalbertre!). Anna engedélyt adott nekem, hogy amikor lendületben voltam, nem kellett megállnom, hanem gyalogolhattam tovább előre egyedül, hiszen a jelzések különösen is érdekeltek, mint jelzésfestő útmestert. Érdekelt hogy ezen a vidéken mennyire siketült kijelölni a turista és a zarándokutakat. A Rákóczi Út piros sáv jelzése szinte folyamatosan követte a Szent Erzsébet utat, vagy fordítva!? :) Ez biztonságot adott, jó látni egymás fölött a jeleket a fákon. Frissítéskor, újrafestéskor így egymás munkáját kiegészíthetjük, az alapokat megerősíthetjük, javíthatjuk, itt még szerencsés összejátszás is a piros és fehér szín. Volt 3-4 útszakasz, ahol sajnos erősen hiányzott a „behívó jel”, az elágazásoknál, nagyon hiányoltam őket, ez azt jelenti, hogy leágazásnál az út mindkét oldalának 1-1 fájára fel kellene festeni a jeleket, hogy ne adjon okot az eltévedésre.
Lelki vezetőnk Gábor atya imádsággal és néhány fontos tudnivaló ismertetésével kezdte meg a zarándoklatot. A zarándokútra indulásunkkor egy szépen összeállított tarisznyában a legfontosabb útravalókat kaptuk, amiket benne találtunk: Szent Erzsébet kenyér, (kitartott az utamon végig, még egy pár falatot haza is hoztam belőle!) Egy méretemre szabott póló, (a legjobb minőségű anyagból!) Útikönyv TÉRKÉPEKKEL. ZARÁNDOKÚTLEVÉL. Egy nemzetiszínű széles szalag, a zarándokút jelzés méretének megfelelő 10x12 cm, középen a hímzett piros rózsa „logo-val”. Ezt a szalagot mindannyian feltűztük a kis hátizsákunkra. Így mentünk át a pünkösdhétfői ünnepi szentmisére a templomba, és azután is végig a zsákunkon viseltük a szalagot. A templomot a Szeplőtelen fogantatás tiszteletére szentelték. Megtudtam hogy a XIII. században Sárospatakon már állt domonkosok által épített kolostor. Ez az információ azért is volt nagyon fontos a számomra, mert világi domonkos lévén azt a feladatot is vállaltam, hogy a Magyarországon fellehető domonkos szakrális helyeket is felkeresem.
Nagyon jó volt az öt lefoglalt padsor a templomban, mert kb. 40 Szent Erzsébetes zarándok gyűlt össze a szentmise kezdetére, így majdnem mindnyájan le tudtunk ülni, szépen mutattunk a vadonatúj pólóinkban! Bevonuláskor a misét celebráló atyák között egy domonkos szerzetest is felfedeztem a lengyel Gorski Jacek atya személyében, Debrecenből hozott egy kis autóbuszos zarándok csoportot. A körmeneten Szent Erzsébet ereklyéjét követve jó volt látni az ünneplő sokaságot. Érseki áldással indultunk el Sárospatakról a templom tövéből, és kezdtük meg a komoly zarándoklást, esti szállásunk, Komlóska felé. Eléggé megpróbált bennünket a déli tűző nap, és az aszfalt. Jónak tartom minden út elején, ha felhívjuk a csapat figyelmét a vízmennyiség beprogramozására, milyen távolság után van mód az utántöltésre, ha többet viszünk az sosem baj, mert meg tudjuk kínálni a szomjasakat, de ha kevesebbet, akkor az már nagy gond. Fontos még a „hátvéd”, a „szent záróvonal”, sereghajtó, vagy bármilyen titulussal illetett csapatot záró egyén kijelölése, felkérése erre a feladatra. Ő mögötte már nem járhat senki, nem maradhat le, meg kell, hogy várja, bárki is legyen az a zarándokok közül. Ő telefonon tartja a kapcsolatot a „vezérrel”, aki a csapat élén halad. Áldássá válik ennek a beosztásnak a felvállalása, én mindig nagy szeretettel gondolok minden zarándok utamon a szent záróvonal személyére, az idén László nevű zarándok társunkra. A ferences zarándoklaton a „szent záróvonal” általában egy atya volt, akinél gyónni is lehetett.
A Szent Erzsébet Út zarándok útikalauzban minden nevezetesség, látnivaló megemlítésre
került, így nem emelem ki külön a hegyek neveit, amiket megmásztunk, kérem, hogy lapozzatok bele ti is bátran újból és újból az ajándékba kapott ÚTIKALAÚZBA. Amik megmaradtak az emlékezetemben, ahol megálltunk, megpihentünk, azokból fogok kiemelni egy párat. Tehát az első napon Sárospatakról indulva majd hosszan gyalogolva az országút szélén, pár perc enyhülést adva a hőség ellen Bodrogolaszi templomába tértünk be, onnan még egy kis gyaloglással a Lónyay kastélyban költöttük el a hazulról hozott ebédünket, amihez finom limonádét, feketekávét kaptunk vendégfogadóinktól. Köszönet érte. Lassan szedelőzködtünk és hegynek fel-és le a késő délutáni órában értünk Komlóskára. A falu határában várt ránk Köteles László Komlóska polgármestere, finom hideg ásványvízzel. Betérve a görögkatolikus templomba elmondtuk esti imánkat, Gábor atya egy szép elmélkedésben foglalta össze a napot, majd vacsorára invitált bennünket a polgármester. Elmesélte, hogy élete felét a falu szolgálatával töltötte le, utolsóból első európai falut teremtett az országban, szervezője volt a „nemzeti zarándoklatnak” és még sok szép és nemes feladatáról számolt be nékünk. Majd szállásainkra mentünk, és igazán jóízűen aludtunk.
Június 10. kedd Komlóska-Erdőhorváti-Regéc
Csomagjainkat összepakolva gyalogosan lesétáltunk a falu közepére, ahol finom reggelivel várt ránk a polgármester. Kimondottan jó szervezés a nagy csomagok utánunk szállítása, köszönjük! Komlóska nagyon szép fekvésű hely, (de hiszen ezt az összes többi érintett faluról is elmondhatjuk), összetartó közösséget kovácsolt László a falu lakosságából. 2500 rózsatő virít a házak előtt, Szent Erzsébet rózsái. Áldja meg az Úr az ott élőket. Elbúcsúztunk a polgármestertől (nagyon jó pálinkája van!)
Finom sajtféléket vásárolt a csapat a sajt-üzemben az ebédhez. Kifelé haladva a faluból az út bal oldalán Krisztus keresztjénél várt ránk a következő település Mariska nénije, aki minden évben elhozza ezen a napon a nagyméretű keresztet a templomból és azzal 3 kilométeren keresztül ő maga gyalogol a sereg élén. A gyors csapat ezen a délelőttön nagyon lassú menetté változott, ezért pártoltam át délutánra a lassúbb csapathoz, bár akkor még nem tudtam, hogy nem szabad az egyik csapatból a másikba átvándorolni. Erdőhorvátiba érkeztünk, bementünk egy pár fohászra a Szent Keresztről nevezett római katolikus templomba. Utána a pincesoron borral és pálinkával meg frissen sült pogácsával lettünk megvendégelve. Majd sok hosszú vándorlás, egy nagy zápor, dörgés és felhőszakadás után Regécre érkeztünk. Páran felmentek a regéci várba. Szállásainkon kipakoltuk csomagjainkat és a vizes cuccainkat, itt jegyzem meg, hogy a szárítási lehetőségekre fel kell hívni a szállásadók figyelmét, ahol mi aludtunk sem egy szeg, sem kötél nem volt a teregetéshez. Ezért javasoltam, hogy minden zarándoknál legyen kb. 5 méter spárga!
Szállásainkról a 18.00-kor kezdődő szentmisére igyekeztünk. Mise alatt is zuhogott az eső, de érdekes módon, míg átjutottunk a közösségi házba, addig nem esett.
Ezen az estén sem kellett ringatni bennünket, lábaink és testünk fáradtsága gyors álmot hozott.
Június 11. szerda Regéc-Telkibánya
Regécről elindulva sok emelkedő és lejtő megtételével a pálos romok érintésével Telkibányára érkeztünk. Sok-sok szúnyoggal találkoztunk. Érdemes megszívlelni és megfogadni a pumpás szúnyog riasztó használatát. Rajtam több száz csípés nyoma van a mai napig. Késő bánat, sajnálom, hogy nem fogadtam szót. Mindenesetre azért a pihenőhelyek kiválasztásánál, bármilyen nagy hőség is van, érdemes egy olyan helyen megállni, ahol félig árnyék, de már napos rész is van. Tudom, hogy az ilyen helyeket nagyon nehéz megtalálni, de az évek során ki fog ez alakulni. A sok bedőlt fa felaprításához, és az áthaladó ösvény kialakításához meg érdemes az erdészetet felhívni telefonon, a polgármesterekkel való jó összeköttetések kapcsán biztosan megteszik legalább egy évben 1x, hogy megkönnyítsék a zarándokok útját.
Szép „csend” szakaszaink is voltak, ami azt jelentette, hogy épp egy emelkedős résznél, egy kis időre, mondjuk egy órára szilenciumot tartottunk. Ide kívánkozna a Gábor atya által felolvasott különböző csendek leírása, majd utólag pótlom. Számomra nagyon kedves, és nagyon elgondolkodtató volt a sokféle csendekre való odafigyelés, azok hatásának megélése. Néma csend, süket csend, félelem csöndje, üres templomi csend, közösségben átélt csend, imádságos csend…nem tudom…Gábor atya segíts!
Telkibányán a kápolnaromoknál a szabad ég alatt volt a szentmisénk. Nagyon bensőséges szép naplementés, prédikációban is mély gondolatokat megszólaltató misén vehettünk részt. Itt Gábor atya az Ágostonos regulát olvasta végig és vont párhuzamot a mai zarándok viselkedés és a rend tagjaira kiszabott viselkedés között. (osszuk meg mindenünket, ruháinkat, ja azt most inkább ne!)
Ugye milyen eredeti?!
Szobatársamat hallgatva rácsodálkoztam egy mondatára, ami így szólt: „én egy Dominika nevű zarándok élménybeszámolóját olvasva határoztam el, hogy zarándokútra indulok!”
Mondjátok, lehet ennél szebb mondatot hallani? (Ő sem ismert engem.) Tiszta szívemből kívánom néktek, ismeretlenül is, hogy INDULJATOK EL, járjátok be Magyarország hegyes völgyes vidékeit, akár az országos kék túra útvonalán, akár a Gyöngyök útján, vagy a Szent Jakab, vagy a Magyar Zarándokút, vagy a Szent Márton Úton, Szent Erzsébet Úton, Mária Úton. Bőven van választék, és előbb utóbb úgy is AZ ÚT lesz belőle.
Június 12. csütörtök A LEGSZEBB NAP Telkibánya-Hollóháza-Füzér
Ezen a reggelen is tartottunk csend szakaszt. Nekem a csend átélése meghozta a bátorságot a gyónáshoz. Minden zarándoklat attól lesz teljessé, ha be merjük vallani bűneinket, tisztává tesszük a lelkünket is, hiszen a tüdőnk, a testünk önkéntelenül méregtelenítődik Isten szép ege alatt.
Bátorságunk ajándékaként egy új ember tér haza áltanunk a mindennapokba, ahol egy kis szeretetet mi is csepegtethetünk a körülöttünk élők lelkébe. Hogyan is mondta Szent Erzsébet? „Tegyétek boldoggá az embereket!” Lassan már nem is tudom, hogy mit akarok írni itt a nagy elmélkedéseim után. Szóval Hollóházára érve választhattunk, hogy hová megyünk, a templomba, vagy ebédelni. Köszönjük a korsó sört a szervezőknek, nagyon jól esett ebben a hőségben. Pihenés után a kerékpárúton folytattuk az utunkat, míg az ki nem fogyott a talpunk alól. Majd az országutat keresztezve balra felfelé kapaszkodtunk elég hosszan. És itt jött a legszebb látvány, életemben nem láttam még a füzéri várat soha, csak a szerencsi csokoládé papíron a várak sorozatában. A legszebb táj a legszebb nap azért jutott mára, mert Gábor atya zarándokvezetőből, fogadó bizottsággá alakult át Füzér határában, és ezt nagyon eredetien csinálta. Eljöttem elétek, mondta, hogy köszöntselek benneteket. Innen szinte már szálltunk lefelé, miközben nekem még kedvem kerekedett két margaréta koszorút is összefonni, no nem a legszebbre sikerültek, de a legszebbek fejére kerültek.
Mosdás, vacsora, az élmények megosztása és alvás következett. Holnap a legnehezebb és leghosszabb út áll a csapat előtt, eljutni Kassáig. 34 km.
Június 13. péntek Füzér-Alsómislye-Koksóbaksa-Kassa
Erről a napról csak egészen más beszámolót tudok írni, mint amit a többiek megéltek, jött ugyanis egy telefonüzenetem, hogy legyen „térerő” körülöttem a mami házeladásának adatai miatt. Így a délelőttöt a parókia szobáinak kitakarításával töltöttük, Gábor atya édesanyjával együtt. Itt jegyzem meg, hogy nagyon szép zarándok lelkület kellene, hogy kialakuljon bennük, az apró dolgok megtanulása. Megpróbálhatnánk úgy hagyni, olyan rendben a szobáinkat, ahogy kaptuk. Lehúzhatnánk az ágyneműt, ha már mosnak ránk. Rendet hagyhatnánk magunk után a fürdőszobákban WC-n nem szétdobálva az elhasznált papírgurigát, stbt. Odafigyelve takarékosan használnánk a vizet, hogy a másik zarándoktársunknak is maradjon a meleg vízből. Ezek apró dolgok, de legalább a zarándoklat idejére önzésünket otthon felejthetnénk. Azok a napok, amiket együtt töltünk az úton, rányomják bélyegüket a további életünkre is. Nemesítenek.
Szóval én Füzéren maradtam, míg Gábor atya ballagásra ment Hollóházára, és azután együtt indultunk elég körülményesen a csapat után. Nem volt sajnos jó telefonszámunk, amin egy kocsi utánatok vitt volna, amikorra meg már lett, nem tudtuk, hogy hol tartotok. Végül is négy kilométerrel elébetek értünk, de már nem akartunk hátrafelé menni, így Kassa külső peremén bukkantatok fel nagy örömünkre.
Kassán a szentmisét teljesen bensőségesen a Szent Mihály kápolnában töltöttük, mert a dómban diakónus szentelés miatt főpróbát tartottak. Mise után lejutottunk Rákóczi sírjához az altemplomba. Az állófogadást is köszönjük a sárospataki szervezőknek, mert a kassaiak csak a helyet adták, mint megtudtam, így lett kerek ez az Út. Az autóbusszal való visszaérkezés a pataki parókiára már nagyon gyors volt, és utána rohamosan fogytak a percek, hogy még egy kicsit láthassuk egymást. Mindannyitoknak nagyon szép nyarat és jó egészséget kívánok. Ide írom még a zarándoklat gyümölcseit. Béke legyen veletek! Ölellek benneteket: Dominika
Úti célunk gyümölcsei: a természetben megtaláltuk Isten szépségeit, rá tudtunk csodálkozni azokra a gyönyörűségekre, amik elkísértek, megérintettek bennünket utunk során. Megtanultunk csendben maradni, hallgatni a szél zúgását, az eső kopogását, a madarak énekét. Nekem nagyon sokat adott ez a zarándoklat. Adott új közösséget, barátokat, békét és BOLDOGSÁGOT, ahogyan azt nekünk Szent Erzsébet utunk elején tiszta szívből kívánta.
Takács Edit Dominika
Pünkösdhétfőn induló zarándokút kezdeti lépésként megkaptuk az útnak indító áldást a sárospataki Bazilikában. Ennek fontosságát mutatja, hogy több napon keresztül emlegették zarándoktársaim Ternyák Csaba érsek úr szavait. Utunkon végigjártuk a Szent Erzsébet Utat Sárospataktól Kassáig. E két település között minden este megpihenhettünk egy-egy településen, Komlóskán, Regécen, Telkibányán és Füzér településeken, végül pénteken megérkeztünk Kassára. Mondhatnám, hogy ennyi az egész, de ez közel sincs így. A zarándok látszólag csak megy és nem történik semmi más, nézi a szép tájakat, s teszi egyik lábát a másik után. Talán egy kívülálló számára értelmetlen menetelésnek tűnik. Azok, akik végigmennek, tudják, hogy ez valójában egy beszélgetés, beszélgetés önmagunkkal és/vagy Istennel. Kinek hogyan sikerül. Persze, csak a magam tapasztalatát tudom megosztani. Mikor elindultam erre az útra, csak annyiban voltam biztos, hogy mit szeretnék megköszönni a Jó Istennek, és kik azok, akikért imádkozni fogok az úton, persze magamon kívül, hiszen az ember „még” elég önző ahhoz, hogy önmagát ne felejtse ki, sőt…
A délelőtti és délutáni szilenciumok biztosították a befelé figyelés, imádkozás lehetőségét. Ezek a csendes menetelések egybe lettek kötve a terepviszonyokkal, például amikor Erdőhorváti után a „hallgatón” mentünk fel. Azt kell mondanom, hogy nem véletlenül kapta a nevét ez a hegy.
Milyen jó is volt a forrás mellett megpihenni. Ezen a helyen Gábor atya arra kért bennünket, hogy az esti megosztáson számoljunk be, hogy aznap mi az, amit magunkkal viszünk. Este csak annyit tudtam mondani, hogy a botomat - csak azután jöttem rá, milyen értékes, hogy elhagytam útközben – ez a bot a kezdeti nehézségek ellenére valójában a támaszom volt. Nagy felismerést jelentett, hogy a teher csak addig teher, amíg el nem fogadjuk, onnantól kezdve viszont segíthet elérni célunkat. Ezután a felismerés után boldogabban szedtem lábaim az úton. A csapat sikeresen beért Telkibányára, de előtte azért volt még egy-két látnivaló. Sólyomkőnél az ember úgy érezte, hogy tényleg szárnyra kap, pazar kilátás tárult elénk miután sikeresen felkapaszkodtunk eme gyönyörű sziklás helyre. Nehezen is indultunk tovább, a szabadság érzése mindenkit marasztalt volna még. Sajnos a következő kitérő inkább volt nyomasztó. A Borsó hegyre kapaszkodtunk fel, bár Gábor atya megpróbált felkészíteni minket, hogy mi várható a hegy tetején, azt hiszem, a tapasztaltakat nem lehet elfelejteni. 46 katona halt meg egy repülőgép szerencsétlenségben 2006-ban. Egyetlen túlélője évente visszajár meglátogatni egykori bajtársait. Az utunk azonban vitt tovább, tehát megérkeztünk Telkibányára. Amit nem említettem még, hogy az út biztosította számomra azt is, hogy eddig ismeretlen emberekkel hozott össze, volt, aki közelebb került hozzám, volt, aki nem, de a legjobb, hogy olyan embert ismerhettem meg közelebbről, akivel már ezelőtt is találkoztam, de csak az út során sikerült közelebb kerülni személyiségéhez. Ezúton is köszönöm a közös élményeket, nevetéseket.
Öröm volt, számomra, hogy sikerült kicsit megmutatni, hogy a zarándokút nem feltétlenül azt jelenti, hogy néma csendben, végig imádkozva menetelünk a kitűzött célig, hanem, bátran lehet nevetni, kacagni, hiszen Jézus is ezt szeretné, hogy mosolyogva szeressünk, nem pedig félelemből. Ezt persze a szervezőknek is köszönöm.
Érdekes volt látni, hogy az út elején mindenki a hozott szokásokat szeretné érvényesíteni a zarándoklatra indulókkal, majd az utolsó napokra már összecsiszolódott a több mint 40 ember. A kezdeti 2 csoport (lassabban és gyorsabban haladók csoportja) az utolsó napra már egy egységet alkotó zarándok csoport lett. Tényleg nagy élmény volt ezt látni. De visszatérnék a csütörtöki napra, amikor is úgy éreztem megkaptam azt, amiért elindultam ezen az úton. Mentem, csak mentem az erdőben, egyszer csak éreztem, hogy milyen nyugalmat áraszt az erdő, s elkezdtem lélegezni, de úgy igazán, amikor érzed, hogy a levegő teljesen átjár, nincs akadály előtte. Éppen szilencium volt ekkor, így nem is kellett másra koncentrálnom, nagyon jó volt. Kívánom, hogy mindenki tapasztalja meg. Kicsit később néhányan átöleltük a Károlyiak által ültetett őstölgyeseket, reménykedve, hogy erőt meríthetünk belőle. Kívülről viccesnek tűnhetett, de mi valójában élveztük ezeket a pillanatokat. Az utolsó szakaszt viszont jajgatás nélkül nem lehetett végigcsinálni, 34 km jutott erre a napra, ráadásul vízpart mellett vagy aszfalton. Úgy éreztük, hogy sosem lesz vége az útnak, mintha dupla annyit mentünk volna, mint szükséges és mégsem érünk be. Itt igazán kiderül, hogy ki milyen ember. Nagyszerű volt látni, amikor az emberek egymást támogatták, ezalatt értve a meg nem szűnő hülyéskedést, vagy ahogy valaki mindig bevárta az utolsót, hogy senki le ne maradjon. Csak annyit tudok mondani, hogy szép volt.
Pénteken délután 6 órára megérkeztünk a Kassai Szent Erzsébet Dómhoz, majd a Szent Mihály kápolnában megtartotta Gábor atya a misét. Itt megint elhangzott egy mondat, mely mai napig cseng a fülemben: „csak akkor lehetünk igazán boldogok, ha vágyak nélkül élünk”.
Azt hiszem, van még miért menni……
egy zarándok
A zarándoklatról készült képeket a Képgaléria címszó alatt tekinthetik meg, illetve egyik zarándoktársunk képei az alábbi link alatt: https://plus.google.com/photos/110317809884077701300/albums/6024788867925484833?authkey=CN-b8OW3orzrDg
