Augusztusban ismét német zarándokok járják majd be a Szent Erzsébet Zarándokutat. Daniela Tax 4 társával vállalkozott arra, hogy augusztus közepén Sárospatakról indulva megtegye a közel 100 km-es távot Kassáig. Nem ők lesznek az első német zarándokok, akiket megérint Szent Erzsébet szellemisége, és az ő nyomdokain járva elzarándokolnak hozzánk. 2007-ben, Szent Erzsébet születésének 800. jubileumán az akkor 65 éves Rolf Damm indult útnak Eisenachból, hogy 1500 km megtétele után megérkezzen hozzánk Sárospatakra. 2011-ben ismét köszönthettük őt Szent Erzsébet szülővárosában akkor innen indult, és érkezett meg augusztusban Eisenachba. Ő akkor az út elején csatlakozott a Szent Erzsébet Zarándokút résztvevőihez, és Kassáig együtt zarándokoltak. 2010 tavaszán két fridrichrodai zarándok, Walter Dawidowic és Hansa Jürgen Frank indult el Sárospatakról, 2013-ban pedig egy magyar származású, de évek óta Németországban élő hölgy, Elisabeth Bankus érkezett meg hozzánk novemberben, hosszú zarándoklatának záróállomására. Szeretettel várjuk augusztusban ezt az újabb társaságot, a szervezőkről, programjukról részletesen az alábbi linken lehet tájékozódni: http://www.erzaehlreisen.de/ungarn/elisabeth_freundschaftsweg.php
|