2015-ben részt vettem a Szent Erzsébet zarándoklaton. Ide írom le gondolataimat.
A troglodita akart a barlangban valamit. Jégszekrénye nem volt, a szerves kémiához nem értett, de kitalálta az első jogrendszert, és feltalálta az Istent. Az első embereknek még szorosabb kapcsolatuk lehetett az Istenükkel, mára már zömében messze eltávolodtunk tőle.
Az igazság spirituális természetű, a dolog legmélyebb természeténél fogva az Isten igazsága. Az Isten szerint való élet az igazság maga. A mai élet a létezésünk, elrugaszkodott az Istentől való élettől. A világ letért a szakrális útról, ami automatikusan önmaga pusztulását jelenti- velem együtt.
Tudom, hogy egy zarándoklaton nem lehet erre a spirituális útra visszatérni, de erőlködni lehet.
Nem vagyok a műfaj megszállottja, nem zarándokoltam még. Nem vagyok bigott gyalogos turista és ha önmagam meghatározni kellene, identitásomként elsősorban nem a római katolikus hitem jutna először az eszembe, bár annak kereszteltek.
A feleségem presbiter, ezért az evangélikusokhoz járunk istentiszteletre vasárnaponként.
Magam formálta vallás az enyém, talán a panteizmushoz hasonlít leginkább. Lao-Ce, Konflucius, Buddha, Jézus a szeretet vallását hozták el. Ehhez gyúrtam én a magamét, de Márai, Fekete István, Rejtő Jenő legalább ennyit formálta.
Mielőtt valaki még megbotránkozna, sietve leírom, Isten tudja a hozzám vezető utat, nem kell idegenvezető, hogy figyelmeztessen.
60 éves, családos orvos vagyok, unokákkal. Az úton elkísért a feleségem is, de nem bántam, 40 éve zarándokolunk együtt az életben is.
Kiegyensúlyozott, elégedett ember vagyok, semmi anyagi természetű dolgot és semmi megbocsájtást nem vártam az úttól. Nem gondolnám, hogy bűneinkért megválaszthatnánk a büntetést egy nehezített séta formájában.
Jó volt az út. Nem dicsérem a látnivalókat- volt bőven-, de jó volt végre nem trágár szót hallva kirándulni. Nem kellett a jeleket figyelnem, szállásom, étkezésem intézni. Gondoskodtak rólunk egy jelképes összegért.
Nekem a délelőtti és délutáni szilencium legalább akkora kihívás volt, mint a gyaloglás, de hát legyen.
Elhangzott, hogy ez nem turistaút, de ha igény van rá, el lehet ebbe az irányba mozdulni.( Kevesebbet menni naponta, szombati, vagy vasárnapi beérkezéssel, több mindent meg lehetne nézni- kevésbé fáradtan).
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten (Ady Endre)
Ugyan, ez rám nem érvényes, de sokunknak(zarándokokról beszélek) akár a mottója is lehetett.
Nincs rossz zarándoklat, csak rossz útitársak, kedvezőtlen idő, nem megfelelő felszerelés, motíválatlanság, rossz hozzáállás.
A tempót mindenki maga kell, hogy kiválassza- miként az életben is.
Megérkezni nagyon jó, de ehhez el kell indulni!
A zarándoklat attól még az marad, ami, nem feltétlen kell szenvedni. Istenteleneknek és hívőknek egyaránt ajánlanám. A hívőknek nem magyarázom, a hitetleneknek 2 okból is jó volna, ha jönnének. Egyrészt látnának egy másik világot, másrészt meggyőzhetnénk egymást(?).
Ővelük kapcsolatban gondolom azt, hogy van Isten, de nekik nem elég.
Persze mindegy. Istennek nem kell a reklám, és nem függ attól, hisznek-e benne.
A létezésére számtalan példám van, a nem létezésére pedig egy sem.
Ez az úton ismételten bebizonyosodott.
A hit megtart, önmagában is érték, viszonyítási pont. A keresztény kultúra az életem ritmusa. Ahogy írva van, hegyeket mozgat. Az ateistákat ezért sajnálom. Egy plusz energiáról mondanak le.
A velünk lévő atya világi műveltsége is elismerésre méltó. Jó volt Őt hallgatni.
A szervezők jósága, türelme számomra soha nem elérhetőek. Köszönöm!
Egy Ady verssel búcsúznék:
„Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján
Mindig neki harangozunk
S óh , jaj, én ott ülök a balján
Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma,
Csak a szívünkbe ver bele
Mázsás harangnyelvekkel néha
Az Isten nem jön ám felénk,
Hogy bajainkban segítsen
Az Isten az Én és a kín,
A terv, s a csók, minden az Isten
Az Isten hatalmas nagy Úr
Sötétség és világosság,
Rettenetes, zsarnok lakó
Lelkünkbe ezredévek hozták” (Ady E.: Az Isten balján)
Bóka György
