Rózsaszirmok - gondolataim a Szent Erzsébet útról

     " A véletlen a Jóisten művészneve." O. Placid atya mondása sokszor eszembe jutott a zarándoklat során. Tavaly szeptemberben, egy kis csapattal, Assisi Szent Ferenc nyomdokaiban jártam az Appenninekben. A " Di qui passo Francesco" úton végigelmélkedtem Isten szegénykéje életét és közben arra  gondoltam, hogy mi magyarok szintén mennyi csodálatos szentet mondhatunk magunkénak. Ott hallottam először, az egyik kedves zarándoktársamtól, a Szent Erzsébet útról. Ő már megjárta és igen biztatott, ne hagyjam ki, mert felemelő testi-lelki élményekben lesz részem.

     Elindultam hát a szülőfalum, Jászjákóhalma, homokdombra épült Szent Jakab templomától, amelynek szép sétánya éppen Szent Erzsébetről kapta a nevét. Sárospatak induló állomáson, bár már nem először láttam, a dóm teljesen lenyűgözött, úgyis mint építészeti remekmű és mint szakrális szentély egyaránt. Valódi ékszerdoboz. Jászjákóhalma egykori plébánosa, Varga András atya, egy ideig itt volt káplán és a dóm jelenlegi plébánosa, Berecz MIklós atya pedig szintén a Jászságból, Jászapátiról került ide. Az atyát és társait, úgy harminc éve már, én kísértem tolmácsként Ausztriába. Íme, az újabb véletlenek sora. Sajnos, most nem sikerült személyesen találkoznom vele.

A második, úgymond könnyített csoporttal indultam, ami az én koromnak, na meg a térdeim rozoga állapotának, előnyösebb is volt. Tóth Gábor atya és Firbás Miklós személyében két igazán kitűnő férfiú volt a vezetőnk. Csodálatos tájakon haladtunk, sok jó emberrel találkoztunk és számtalan felemelő élményben volt részünk, amiket mind nem tudok felsorolni, de kiemelem azokat, amik rám a legnagyobb hatást tették. A rendezett apró falvak szépséges kis templomai, amiket általában idős nénik szerető, gondos kezei tartanak példás rendben, mély nyomokat hagytak bennem. Előhozták a gyermekkorom egyszerű és tiszta népi hitvilágát. Annak idején édesanyánkkal mi is így díszítettük buzgón, a kertünk virágaival a templomot, de még az útszéli kereszteket is. Az aranyos nénik szeretettel és harangszóval vártak minket, örömmel mutatták meg a templomukat, majd meghatódva integettek a távozó csapatunknak. Bodrogolasziban a Chemin Neuf közösség kedves vendéglátását élvezhettük, Az idillikus, természet közeli környezetben lévő házukban. Tavaly Itáliában is aludtunk e közösség egyik zarándok szálláshelyén.

         Komlóskán a görög katolikus parókus a zöld Pünkösdről beszélt nekünk és sok újat tudtunk meg tőle. Este pedig meglátogatott minket a település első embere, a nagyszerű és ismert polgármester úr, akinek minden szavából sugárzott, hogy a falujáért szívből és szeretettel dolgozik. Megtudtuk, hogy  ő egyben a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom zászlóvivője is. Megvendégelt minket finom házi borral, ami szép gesztus volt és igazán jól is esett nekünk  a hosszú,  fáradtságos napunk után.

A regéci várból letekintve örömmel láttam meg Mogyoróska házait. Elárulom, hogy ide s tova 40 éve, még az úttörő korszakban, kezdő pedagógusként jártam a Zemplénben vándortáborban egy csapat pesti belvárosi gyerekkel és az egyik szállásunk ebben a kicsi zsákfaluban volt. A maga nemében az is fantasztikusan jó út volt, és a tanítványaim a mai napig felemlegetik az ott szerzett sok szép élményt az osztálytalálkozókon. A vár ormán tartott misén úgy éreztem, hogy innen már csak egy lépésnyire vagyunk a mennyországtól. Hasonló érzés fogott el Telkibányán is, amikor az egykori ispotály romjainál celebrált misét Gábor atya, ahol egy rigó alacsonyan átrepült a kőoltár felett, s körben a fákon reggeli nótájukat zengték a társai. Mintha Szent Ferencet láttam volna, amint prédikál a madaraknak. Füzérhez közeledve, a pálos kolostor még álló falai között elmélkedve, elképzeltem, hogy áhítatos és dolgos életet élhettek itt a szerzetesek, mennyi szépre és hasznosra tanították a falvak népeit. Igen, lenyűgözőek az épített templomok a lakott helyeken, de az Isten adta gyönyörű természetnél nincsen csodálatosabb hely a legszentebb áldozat bemutatására. Bár már majd félévszázada a fővárosban élek, tanyasi születésű létemre, nagyon szeretem a vidéket, a természet közeli életet. A lelkem az erdők csendjében tud a legszabadabban szárnyalni és valósággal elvarázsol az állatok, madarak, bogarak és vadvirágok látványa. Az út során volt benne részem bőven. Láttam, egészen közelről, szökkenő szarvastehenet, játékos süldő mókusokat Hollóházán a templom-kertben, óriási szarvasbogarat és szépséges pillangókat. Vadvirágos kaszálókat, hullámzó gabona táblákat sok búzavirággal és árnyat adó erdőket, változatos fákkal. Tudtam hódolni az egyik kedvelt szenvedélyemnek és gombákat. Főleg vargányát gyűjtöttem, elég nagy mennyiségben, amit aztán a nap végén elosztogattam a kedves szállásadóknak, mivel ebben a hőségben nem tudtam volna magammal vinni, hogy otthon dolgozzam fel. Pedig a tejfeles-petrezselymes vargánya pompás eledel! Füzéren felidéztem az emlékeimet a régi várról és most ámulva néztem a megújult  felújítottat. Aztán este, amikor megszólalt onnan a tárogató hangja, nagyon elérzékenyültem. Hálát adtam Istennek, hogy magyarnak születtem , ebbe a szép kis hazába, ahol ezer csoda várja azokat, akik nyitott szemmel és befogadó szívvel járják a földjét. Vendéglátónknak, a kedves panziós Juliskának, megígértem, hogy visszatérek hamarosan, s  elhozom a férjemet is, hogy lássa e csodás tájat. Ma Úrnapja van, a körmenetben rózsaszirmokat szórtak az elsőáldozó kislányok. Szent Erzsébet rózsa csodája jutott az eszembe és a kassai dóm, ahol Szent Erzsébet és Szent Ferenc egy üveg-ablakon vannak ábrázolva. Nem véletlen ez sem, hiszen majdnem kortársak voltak és Erzsébet a ferences harmadrend rendi patrónája. Mindkettőjüket néhány évvel  a haláluk után már szentté is avatták, Perugiában, ill. Assisiben, mert annyira hiteles követői voltak Krisztus urunknak. Aranyhidak voltak ők Isten és emberek között, de igyekeztek áthidalni a távolságot a szegények és a gazdagok, a betegek és az egészségesek között is. De mindig csak békésen és szelíden. Tekintsünk hát reájuk nagy tisztelettel és szeretettel, kövessük a példájukat és építsünk mi is hidakat, amelyek összekötnek, hiszen falak és árkok, amik szétválasztanak, sajnos, vannak bőven.

A mi  zarándoklatunkat is a hídépítés egyik szép példájának tartom. Katolikus, görögkatolikus, református, valamint egyenlőre csak útkereső testvéreink is, a legnagyobb békességben és egyetértésben, egymást segítve róttuk a kilométereket és ünnepeltük közösen a szentmisét. Hiszen amint meg vagyon írva: Egy a nyáj és egy a pásztor, Jézus Krisztus. Őt kövessük.

Adja Isten, hogy ez a szép emlék mindannyiunk hitét növelje, szeretetét tökéletesítse és a reményét erősítse, hogy jövőre a 10. jubileumi zarándoklaton minél többen újra találkozzunk.



                                                                   László Márta zarándok 2. csoport