A Koldus-ház

Település
Kassa
Intézmény címe
Fő utca (Hlavná) 71.
A Szent Erzsébet székesegyháztól É-ra, a fő tér K-i térfalában, zárt sorú beépítésben álló, egy emeletes, historizáló, eklektikus ház a 19-20. század fordulóján, 1898-ban épült fel.

Az épület leglátványosabb díszei a nyílászárók kereteit, ill. az első emeleti erkély konzolait ékesítő, griffeket, oroszlánfejeket, bőségszarukat és egyéb alakokat formáló, plasztikus vakolatdíszek, valamint az emeleti ablaksor fölött, középen kialakított, íves, volutás párkánnyal lezárt képmező. Az ebben látható freskón szereplő, allegorikus alakok közül a jobb szélső Kassa címerével díszített pajzson nyugtatja kezét.

Az épület legismertebb nevezetessége mégis a homlokzatot koronázó, igen díszes, tagolt timpanon csúcsán álló szobor. A meghajló és kalapját levevő koldus szobrához egy ismert városi legenda kapcsolódik, amely szerint a 19. század végén egy kassai koldusnak sikerült annyi pénzt összekéregetnie, hogy kortársai megdöbbenésére fel tudta építeni belőle ezt a házat. Az élet és a szerencse forgandóságára emlékeztetendő, házát e szoborral díszítette.

E szobor kicsinyített mását ma az évente megrendezett, kassai televíziós filmszemle díjaként is kiosztják.

Szent Erzsébet élete

Szent Erzsébet Élete

Szent Erzsébet Út

Szent Erzsébet Út

Zarándoklat

Zarándoklat

-->